Kovács János: Keresztek Mesterszálláson

Kovács János
Keresztek Mesterszálláson


(K. J.: Búcsú. Írások, beszélgetések hitről, példaadásról, szülőföldszeretetről.
Szerk. Rideg István. Karcag, 2011. p. 39–44.)

A kereszt a keresztény katolikus vallás jelképe. Jézus Krisztus kereszthalálára emlékeztet bennünket, s az emberi élet állandó kereszthordozására. S erre emlékeztette a régieket is, akik a falvak határába, utak mentén, mezőn és egyéb helyeken kereszteket, feszületeket állítottak.

A keresztek kőből vagy fából vannak, rajtuk Krisztus teste — másnéven corpus — fémből, kőből vagy fából, gyakran pléh- vagy vaslemezre festve. Mesterszálláson található fémből és kőből való corpus és pléh-Krisztus is.

Ezek a régi — több helyen sajnos lepusztult, tönkrement állapotban lévő — keresztek, feszületek bizonyos történelmi atmoszférát adnak a katolikus magyar falvak határainak. Ezek a keresztek, feszületek műemlékek, ereklyék, történelmi múltunk fontos darabjai. Valamikor jelentős szerepet töltöttek be a katolikus közösségek, falvak, városok vallási életében. Az év folyamán többször felkeresték ezeket a kegyhelyeket, kisebb-nagyobb csoportokban, különösen a nagyböjt idején, húsvét előtt. Külön említést érdemel a nagycsütörtök éjjeli Jézus-keresés szertartása, amelyet Mesterszálláson keresztjárásnak is neveztek. Ezt Seres Katalin egy szép zsírkrétarajza is megörökíti.

A hívek nagycsütörtök éjjelén csoportostól kimentek valamelyik határbéli kereszthez, és imádságokkal, énekekkel és könyörgésekkel emlékeztek meg Jézus Krisztus szenvedésének tizennégy állomásáról, stációjáról. Minden egyes stációhoz külön imádság, ének és könyörgés tartozott. Mivel a stációk a mai emberek és gyerekek számára talán kevésbé ismertek, érdemes őket ez alkalomból felsorolni. A következő stációkat járta meg Jézus Krisztus a fájdalmak útján: 1. Jézust kereszthalálra ítélik, 2. Jézus vállára veszi a keresztet, 3. Jézus először esik el a kereszttel, 4. Jézus édesanyjával, Máriával találkozik, 5. Jézus már alig bírja a keresztet, ezért a katonák Cirenei Simont kényszerítik, hogy segítsen a keresztvitelben, 6. Veronika kendőt nyújt Jézusnak, hogy véres verejtékét beletörülje, 7. Jézus másodszor esik el a kereszttel, 8. A jeruzsálemi asszonyok Jézust siratják, 9. Jézus harmadszor esik el a kereszttel, 10. Jézust megfosztják ruháitól, 11. Jézust keresztre feszítik, 12. Jézus meghal a kereszten, 13. Jézust leveszik a keresztről, 14. Jézus testét sziklasírba teszik.

A keresztút stációinak a festményei megtalálhatók a templomban, illetve a templom körüli oszlopok fülkéiben is. A keresztjárás, a Jézus-keresés Mesterszálláson az 1940-es évek elejéig volt szokásban.

A kereszteket, feszületeket a régiek — nagyobb katolikus közösség, egy-egy család vagy magányos ember — többféle okból és belső lelki motivációból állíttatták. Emlékeztetőül, hálából valamiért, fogadalomból, engesztelés céljából, vagy különféle járványokra, ellenséges dúlásokra, természeti csapásokra vagy egyéni tragédiákra emlékezve. A feszületek, keresztek későbbi gondozására, karbantartására kisebb-nagyobb pénzösszegeket, úgynevezett alapítványt tettek.

Mindezek ellenére ezeknek a régi, szép, népi, vallási és történelmi műemlékeknek a gondozása az utóbbi évtizedekben eléggé mostoha volt. Nem csoda, hogy idővel ezekből sok elpusztult, tönkrement. Az idő mellett ezt a rombolást olykor a galád emberi kezek is elvégezték. Mesterszálláson mindkét esetre akadt példa.

Bíró István keresztje a templom-dombon (1806)
A mesterszállási pusztán a legrégibb keresztet 1766-ban állíttatta a Feketehalmon a kunszentmártoni „Becsületes Nemes Tanács” — közköltségen, amely keresztet a vihar 1779-ben kidöntötte. Ehelyett szintén egy fakeresztet állított a tanács. Ennek helyére 1806-ban Bíró István kunszentmártoni másodbíró kőkeresztet állíttatott. E ma is jó állapotban lévő, kőből készült kereszt talapzatán a következő felírás olvasható: „Isten ditsőségére felállíttatta Bíró Istvány úr Beo Priv. Kunszentmártonyi második bíró 1806”. Ekkor még Mesterszállás mint Kunszentmárton pusztája létezett.

1889-ben Kézsmárki János állíttatott egy fakeresztet, amely az Alsórész felé menve jobb kéz felől, az úgynevezett szarvasi úton állt. Ez a kereszt közel volt R. Kiss Ferenc tanyájához, ezért a nép „Eres”- keresztként is emlegette. Ez a kereszt fából volt, a corpus pedig vaslemezből volt rá kivágva, s valamikor bizonyára be is volt festve. Ez a kereszt az 1970-es évek elején kidőlt, s mivel senki sem javította ki, ezért tönkrement, az enyészeté lett. Kár érte, múltunk egy becses emléke veszett el vele.

A Soós-család keresztje Alsórészen, a Hupa-dűlőnél (1927)
Az Alsórészen, a Hupa dűlő kezdeténél található az úgynevezett „Soós-kereszt”. Itt először egy fakeresztet állíttatott Soós Pál 1869-ben. Helyében a mai keresztet 1927. június 5-én állíttatta Soós Antal és neje, Gulyás Ilona. Ez még ma is elég jó állapotban lévő kőkereszt, fémből van rajta az üdvözítő szobra. Színes fényképe Józsa László „Megszentelt kövek” című szép és értékes könyvében is megtalálható.

A Kovács-kereszt maradványai Alsórészen, a szarvasi út mellett (1912)
1912-ben az Alsórészen, a Járáson, a szarvasi út mellett Kovács S. Antal és neje, Hegedűs Julianna állíttatott keresztet. A kereszt felirata a következő: „Isten dicsőségére emeltette Kovács S. Antal és neje Hegedűs Julianna mesterszállási lakosok boldog házasságuk 13ik évében. 1912.” Ez tehát példa a hálából állított keresztekre. Ez a kőkereszt valamikor nagyon szép és impozáns lehetett. Az 1950-es évek vallásüldöző idejében valaki a felső részét tolólappal ledöntötte. Ez még megvan, a fémből készült corpus azonban az idők folyamán eltűnt. Ez a kereszt aránylag könnyen restaurálható, kijavítható lenne. Sőt kötelességünk is ezt a becses műemléket kijavíttatni, amely egyébként szerepel Seres Katalin egyik zsírkrétarajzán is, éppen a nagycsütörtöki Jézus-kereséssel kapcsolatban.

Fakereszt pléh-Krisztussal a falu északi határában (1899/1988)
1899-ben állíttatta a falu északi határában lévő fakeresztet a rajta lévő pléh-Krisztussal K. Kiss Mátyás és neje, Kakuk Erzsébet. Ez a kereszt is hálából lett felállítva, a család anyagi gyarapodásával kapcsolatban. 1988-ban a hívek áldozatos adományából gyönyörűen felújították. Ennek a feszületnek a felújításában nagy szerepet játszottak Andrási Lajos plébános úron kívül még Gergulics Péter, Gergulics István, Varga Kálmán és Varga Sándor is, akik ekkor egyházközségi képviselők voltak.

A Hürkecz-kereszt a temetőben (1903)
A temető középső részén van az úgynevezett „Hürkecz-kereszt”. Ez jó állapotban lévő kőkereszt, fémből lévő corpussal. Talapzatán a következő felírás olvasható: „Isten dicsőségére emeltette Hürkecz Antal és neje Kézsmárki Erzsébet 1903. évben.” Ezt a keresztet a kegyeleti temetőlátogatások során nagyon sok ember megnézi, megcsodálja, esetleg elmond előtte egy imát. Általában mindig van a tövében friss virág is. E mellett a kereszt mellett szokta a pap a mindenszenteki megemlékezést tartani.

A keresztek, feszületek vallásunk jelképei, múltunk ereklyéi, magyar évszázadaink komor díszletei, amelyek sajnos több évszázados nemzeti szenvedéseinknek és tragédiáinknak is jelképei. Elválaszthatatlanul hozzátartozik a katolikus magyar falvak határaihoz „a magyar Krisztus, a falusi szent”, ahogy Juhász Gyula írta „A tápai Krisztus” című költeményében.

De a keresztek megtalálhatók a református községek határaiban is. Többnyire régiek, de — örvendetes tényként — vannak olyanok is, amelyeket az utóbbi években állítottak fel vagy újítottak meg a római katolikus hívek.

Bármerre járunk a világon, az útmenti, határbéli keresztek, feszületek Jézus Krisztusra emlékeztetnek bennünket, az ő életére, tanításaira, kálváriájára, halálára és csodálatos feltámadására. A kereszténység örökké élő és egyedül elfogadható eszmerendszerére, amely nélkül nincs életben maradás és megújulás, és ez igaz mind emberi, mind nemzeti vonatkozásban.

Erre emlékeztette nagy költőnket, Ady Endrét is, akinek pedig az alázatosság nem a legerősebb oldala volt, büszkén vallván magát „nyakas kálvinistának”. A „Krisztus-kereszt az erdőn” című költeménye tiszteletadás, főhajtás és kiállás a keresztény értékrend mellett. A költemény négy versszaka — mint egy négy felvonásos miniatűr dráma — a lélek örök keresését, az emberi karaktert, sorsot, lelkiállapotot, időt és katarzist ábrázolja hatalmas művészi erővel, páratlan tömörséggel.

A témával kapcsolatban a kedves olvasók figyelmébe ajánlok egy könyvet, egy mai művész alkotását, amelynek bizony minden magyar család könyvespolcán ott lenne a helye. Olasz Ferenc fotóművész gyönyörű fényképalbuma, a „Dicsértessék” a magyarországi és magyarlakta területeken található keresztekről, feszületekről készült művészi fotókból ad igen bő válogatást. A fényképkölteményeket az idős emberek kezeírásával leírt szép, régi népi imádságok teszik még maradandóbb élménnyé.

Emlékek, emlékeztetők, mementók. Emlékeztetnek a kereszt árnyékában eltelő kurta emberi lét tragikumára, fájdalmaira és kínjaira. De emlékeztetnek a feltámadásra is, Jézus Krisztus diadalmas feltámadására, amely minden keresztény embert az élet megváltoztatásának, az ember megjobbulásának és megigazulásának csodálatos útjára és lehetőségére emlékeztet.


A fényképeket Kósa Károly készítette 2012. május 11-én Kovács János kalauzolásával.